A DIAFILM TÖRTÉNETE
A diavetítés kezdetei
A vetítés, a falon megjelenő árnyképek szemlélése nem új találmány, a kínaiak és a keleti népek már évezredekkel ezelőtt szórakoztatták egymást árnyjátékokkal, árnyakat vetítő tárgyakkal. A középkorban ismeretes volt egyes események, történetek, képsorozatokban történő ábrázolása. A vásárok forgatagában gyakorta találkozhattak a képmutogatóval, aki vászonra festett képek sorozatával szórakoztatta a bámészkodó sokadalmat, a romantikus történeteket prózai vagy verses szöveggel kísérve.
A sötétkamra belső falára vetített kép fényerejét és rajzát Giacomo Della Porta (1541–1615) azzal fokozta, hogy gyűjtőlencsét helyezett a camera obscura nyílásába, Athanasius Kircher (1601–1680) pedig fényforrást helyezett el a sötétkamrában, megteremtve ezzel az első vetítőt, a laterna magicát, vagyis a „bűvös lámpát”.
Ezen eszközökkel vetített képeket akkoriban üveglemezekre festették. A színes képek festésével manufaktúrákban mesterek egész sora foglalkozott, de gyakran a tanárok vagy a diákok készítettek saját maguk számára szemléltetőanyagokat.
A technika fejlődése
A XVIII–XIX. században az optikára épülő újfajta látványosságok lassan kiszorították a képmutogatót. A festett vásznak helyét a „világpanoráma” foglalta el. A panorámás bódéban nagyítóüvegen keresztül képek voltak láthatók, melyek nevezetes városokat, eseményeket, gyilkosságokat és kivégzéseket mutattak be. A vásári látványosságok köre és tematikája évről-évre más aktuális képekkel bővült, a század végére újdonságként megjelenik a képeket kísérő rövid felirat is.
Nagy lendületet adott a diavetítés fejlődésének a XIX. század közepén a fényképezés feltalálása (Niépce és Daguerre), majd a század második felében a villamos világítás és az izzólámpa felfedezése (Edison).
A diavetítésben a forradalmi változást az 1930-as évek hozták meg.
Az 1950-es évek elején a film-diapozitívok végleg kiszorították az üveglemezeket, a diavetítés pedig a vásári látványosságból az oktatás és a népnevelés egyik tudatos pedagógiai szemléltető eszközévé vált.
A filmtekercsek eleinte tűzveszélyes anyagból (cellulóz-nitrát) készültek, végül 1953-tól sikerült a fotókémiai iparnak biztonságos, nem gyúlékony cellulóz-acetát alapú filmet előállítania.
A „lángmentes“ film bevezetése tette lehetővé az 1953-54-es évtől a Lemezárugyár mesevetítőjének (avagy a kis „púpos”) megjelenését, ezzel egyidejűleg pedig a diafilmek otthoni használatát, és kezdetét vehette a vetítés máig tartó sikertörténete.
A diafilmgyártás története Magyarországon
(Az MDV-t 1994-ben privatizáltak, így jött létre jogutóda, a mai is működő Diafilmgyártó Kft.)
Eredetileg azzal a céllal hozták létre az új gyártót, hogy a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megrendelésére ismeretterjesztő előadásaihoz, népművelési munkához, a politikai és tömegszervezeti agitációhoz valamint a közoktatás számára nagy sorozatban készítsen diafilmeket. Ezzel a tevékenységgel párhuzamosan megkezdődött a szalagos mesediafilmek gyártása.
Az ismeretterjesztő diafilmeket az 1950-es évek elején minden más korabeli médiához hasonlóan, a napi politika szolgálatába állították. A korra jellemző címek: Rákosi Mátyás harcos élete, Asszonyok, lányok gyertek traktorosnak, Tavasz a kolhozban, Termeljünk több tojást stb., de az iskolai oktatáshoz is rövid idő alatt több mint 300 tantárgyi képsorozat készült el.
Érdekes vállalkozásként tarthatjuk számon a Diahíradó műfaját. Célja a gyors politikai, gazdasági és ideológiai tájékoztatás volt. A híradófilmek nagy része a sport területéről készült, pl. az 1953-as angol–magyar futballmérkőzésről, az 1955-ös budapesti műkorcsolyázó Európa-bajnokságról.
Az MDV, fennállásának 40 éve alatt, csaknem 6000 féle diafilmet készített.
Ismeretterjesztő diafilmek
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat működésének első évtizedei alatt mintegy 4000 ismeretterjesztő kiadvány született. Szinte nincs olyan témakör, amelyhez ne készült volna diafilm! Ezek nagy részét közösségekben, kifejezett oktató szándékkal vetítették felnőtt előadások vagy iskolai tanórák keretében, más részük otthoni használatra készült, hogy mindenki találhasson az érdeklődési körének megfelelő kiadványt. Közös bennük, a korra jellemző módon, hogy mindegyiket áthatja a politika és az erőteljes népnevelő szándék, legyen szó akár képzőművészetről, akár divatról vagy bélyegtörténetről is.
Öt nagyobb tematikai egységre osztva így alakultak az egyes témakörök és címszámok:
1) Kifejezetten politikai jellegű ismeretterjesztés: (400 cím) szocialista világrendszerről, nőkérdés, honvédelem, haditechnika, úttörő történetek, munkásmozgalomról, Diahíradó
2) Népnevelés: (2000 cím) szakmák, iparágak bemutatása (ipar, kereskedelem, orvostudomány, építészet, gazdaság, közlekedés, környezetvédelem, vadászat, űrkutatás) egészségügy (balesetvédelem, csecsemőgondozás), háztartás, divat-ékszer-bizsu, kultúra (életrajzok, ország és város ismertetések, útleírások, művészetek, zene)
3) Érdeklődési köröknek megfelelő ismeretterjesztő diafilmek: (400 cím) bélyegtörténet, csillagászat, hajózás-, űrhajózás története, színháztörténet, sajtótörténet, technika történet, barkácsolás, kertészkedés, fényképezés, szálloda, gasztronómia
4) Sport: (50 cím) olimpiai játékok, sportágak, Sport-Híradó
A diafilm történetének, a korabeli eszközök és diafilmek bemutatásának lehetőségét köszönjük a legnagyobb magyar magángyűjtemény tulajdonosának, Bíró Ferencnek, aki nem csak gyűjti, hanem digitalizálja is a kincseit. Az ő gondozásában készül a Virtuális Diafilmmúzeum, de off-line Diafilmmúzeuma ( helyszín: ART+Cinema, 1074 Erszébet krt. 39.) is a nagyközönség rendelkezésére áll (utóbbi csak alkalmanként, vagy bejelentkezésre)
Szalagos mese diafilmek
A mesediafilmek a műfaj jellemző darabjai, lényegében nálunk egyet jelentenek a „diafilm” fogalmával. Gyártásuk kezdetekor 31 mű jelezte az induló választékot, az ötvenes évek végére elérték a 200 címet. Ekkorra elkészültek a mese- és ifjúsági irodalom klasszikusait feldolgozó adaptációk.
Kezdetben, a gyors mennyiségi felfutást elősegítették a hazai és az egykori szocialista országok, elsősorban a szovjet rajzfilmgyártás terméséből készült diafeldolgozások (A két bors ökröcske (1956), A kutyakötelesség (1957), A pórul járt róka (1955)). A magyar rajzfilm klasszikusai nem csak nevüket adták a diaváltozatokhoz, hanem maguk is rajzoltak olyan képsorozatokat, melyek csak diafilmként láttak napvilágot (pl. Macskássy Gyula–Dargay Attila Jancsi és Juliskája vagy Richly Zsolt Harcsabajusz kapitánya).
Az ifjúsági regények diaváltozatának illusztrációit a legnagyobb hazai képregény rajzolók, Zórád Ernő, Sebők Imre, Friedrich Gábor készítették, olyan ízlésesen és nagy szakmai rutinnal, hogy képeik közvetítik az irodalmi művek hangulatát, így az erős tömörítés miatt nem vész el az eredeti mű varázsa.
Az 1970-es évektől a szerkesztők tudatosan törekedtek arra, hogy a mesediafilmeket az esztétikai nevelés szolgálatába állítsák. Így főképp olyan irodalmi alkotások kerültek feldolgozásra, mint József Attila, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly gyermekversei, Andersen és Benedek Elek meséi, melyek szövegcsonkítás nélkül válhattak a képek kísérőszövegévé.
Grafikailag is változatosabb alkotások születtek; a hagyományos tempera és aquarell képek mellett egyre nagyobb számban jelentek meg más technikák (kollázsok, textilképek, bábfigurák stb.).
A diafilm újjászületése
A 90-es években jelentkező hullámvölgy után, a privatizálást követően a diafilm újraéledt. Több mint egy évtizedes szünet után 2003-ban megjelent az első új kiadású diafilm, A kis Mukk története (rajzolta: Gondos Mária), 2004-ben pedig egy teljesen új történet került diaváltozatban is a boltokba: a Bogyó és Babóca sorozat első epizódja (Bartos Erika). Ez adott igazi lendületet az új kiadásoknak, ma már évente legkevesebb hat új diafilm születik. Bartos Erikának köszönhető hosszú idő után az első ún. „szerzői diafilm“ is, ami nem adaptáció, hanem eredendően diafilm célra készült alkotás. (Kisvonat a Mohavölgyben (2006)). Korábban Kálmán Jenő, Petrolay Margit, Marék Veronika egy-két munkája volt hasonló jellegű.
2012-ben egy igazi kuriózum is született – a mai kor kihívásainak megfelelve kiadott a gyártó egy 3D-s diafilmet A farkastanya címmel (grafika: Árva Attila).
2017-ben elindult egy Népmesekincstár diasorozat azzal a céllal, hogy a rajongók más népek meséit is olvashassák diafilmen. De a kiadó halad a korral, így a kortárs magyar irodalom számos meséje, neves szerzők, így Varró Dániel, Lackfi János, Berg Judit, Tamás Zsuzsa, Dániel András művei is helyet kaptak már a diafilm palettán, másként mondva Rumini, Kicsi Mimi, Maszat és a Kuflik is felsorakoztak Süsü, Boribon, Vízipók, Bogyó és Babóca mellé a mesehősök sorába. A diafilmek képi világa ma is nagyon változatos, a magyar grafikusok, illusztrátorok színe java megtalálható a diafilmek rajzolói között.
A régi nagyok emlékét és munkásságát is próbáljuk életben tartani. Az utóbbi években Dargay Attila két képregényét (Pinokkió, Bambi) is sikerült – nagy grafikai tudással és alázattal – diafilmre átdolgozni, valamint felújítottunk és exkluzív kiadásként megjelentettünk egy-egy csodálatosan gyönyörű diafilmet Friedrich Gábor (Zrínyi Ilona) és vydai Brenner Nánor (Az árvízi hajós) munkáiból. A sorozatot újabbak követik majd a jövőben.
A diavetítés, mint műfaj létjogosultsága a mai „digitális“ korban is egyértelműen indokolt, értékeit pszichológusok hangsúlyozzák ajánlásaikban. „A kisgyermekek igényeihez, ritmusához igazítható történetmesélés, az élő szó varázsa, a szülő, nagyszülő, testvér jelenléte, az együtt eltöltött minőségi idő – mind olyan jellemzője a vetítésnek, amire minden családnak szüksége van.“ A kiadó szlogenjével élve: Fedezd fel újra és újra!
Hogyan készül a diafilm?
Az alábbiakban bemutatjuk a diafilmgyártás folyamatának 5 fő fázisát. Ez a kezdetektől gyakorlatilag így működött, azzal a különbséggel, hogy régen a képeket papír alapon kaptuk meg a grafikusoktól, a feliratok pedig a házinyomdában készültek, melyeket a képek alá ragasztottak a kollégák. A szöveggel ellátott képkockákat azután saját laboránsaink fotózták negatívra, így kerültek el a Magyar Filmlaborba, ahol a hívás és sokszorosítás történt ill. történik ma is.
1.
A Diafilmgyártó Kft. szerkesztőségében történik a diafilmek előkészítése: a mese kiválasztása, egyeztetés a szerzővel és grafikussal, majd a grafikustól megérkező képanyag diafilm formátummá alakítása (szöveg, impresszum, ollók elhelyezése). Ez a digitális képsor aztán a Filmlaborba kerül.
A Magyar Filmlaborban történik a tényleges filmre írás, több fázisban: A digitális képállomány egy lézergép segítségével negatív filmszalagra kerül, amit egy negatívhívó- és vágógép segítségével előhívnak.
3.
A fénymegadó egy optikai és videós rendszer segítségével beállítja és megadja a színek egyensúlyát, ami egy lyukszalagon jelenik meg. A kopírgépen a lyukszalag segítségével beállított fénnyel a negatívból pozitív lesz, azaz elkészül a kopírszalag.
4.
Ezt követően történik a sokszorosítás, hatalmas gépsorok segítségével. A vegyszereken és többszöri mosáson átfutó szalagokat fixálják, majd szárítják, végül elkészülnek a pozitív kópiák, több száz méteres tekercsekben.
5.
Kiszerelő üzem – a nagy tekercsekből a kiszerelő asztalon kézi munkával vágják le mese hosszúságúra a filmet (Az olló jelzi a helyet, ahol a két kópia között el kell vágni a szalagot). Így kerül a dobozkákba, majd címkézés után a gyűjtőcsomagokba, raktárba s végül a boltokba a DIAFILM.
