(Budapest, 1977. szeptember 11. – ) József Attila-díjas magyar költő, műfordító

2018-ban jelent meg Csütörtök, a kisördög és az ördöngös molnár című verses meséjének diafilm változata, melyhez a illusztrációkat Agócs Írisz késztette.

Életútja

Varró Dániel a fiatal költőgeneráció kiemelkedő alakja, akiért szerteágazó alkotótevékenysége és egyedi humora miatt a kritika és a közönség egyszerre rajong. A formának és a paródiának egyaránt mestere; számos műfajban megmutatta már a tehetségét a hazai közönség előtt: versek, gyermekversek, színdarabok, valamint műfordítások fűződnek a nevéhez. Munkássága utánozhatatlan stílust, frissességet és modernitást hozott a XXI. század magyar irodalmába.

Varró Dániel 1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta. Egyetemre az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt.

Versei és műfordításai már fiatal kora óta jelennek meg különböző folyóiratokban és irodalmi újságokban. Önálló kötetei közül az első, a Bögre Azúrt 1999-ben adták ki, a Túl a Maszat-hegyen c. verses meseregénye 2003-ban került az olvasóközönség elé, míg a Szívdesszert 2007-ben. Gyermekének születése ihlette a negyedik, Akinek a lába hatos – korszerű mondókák kisbabáknak c. kötetét és folytatását, az Akinek a foga kijött – Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak címűt 2011-ben. 2016-ban jelentkezett újra önálló felnőtteknek szóló verseskötettel, Mi lett hova? címmel. 2018 tavaszán jelent meg az Aki szépen butáskodik c. különleges apanapló, mely a Nők Lapjában 7 éven keresztül olvasható feljegyzések füzére. 2018 őszén jelent meg legújabb kötete A szomjas troll, egy skandináv és kelta alapokon nyugvó verses mesefüzér.

Színházbajárók is gyakran találkozhatnak a nevével, hiszen számos budapesti és vidéki színház műsorában szerepel, mint drámaíró, műfordító. 1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társasága, 2008 óta pedig a MAOE tagja.

Díjak

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, 2020
Az Év Fordítója díj, 2019
Merítés-díj – A zsűri díja, 2017
Merítés-díj – Közönségdíj, 2017
Győri Könyvszalon alkotói díja, 2011
Holmi versfordítói pályázat megosztott első díja, 2010
Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma, 2008/2009
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 2007
József Attila-díj, 2005
Fitz József-könyvdíj (a könyvtárosok közönségdíja), 2004
Az Év Gyermekkönyve díj, 2004
Gundel művészeti díj, 2004
Bárka díj, 2003
Petőfi-díj, 2003
Az Országos Színházi Találkozó különdíja (a Kés a tyúkban fordításáért), 2000
Új Magyar Hangjáték Díj, 2000
Bródy Sándor-díj, 1999
Holmi Versfordítás-pályázat 3. díj, 1996

Forrás: https://www.varrodani.hu/hu/eletrajz/