Tamás Zsuzsa

(1978 – ) Költő, meseíró, szerkesztő

Kicsi Mimi sorozatának első diafilmes átdolgozása 2017-ben jelent meg a nagyon fontos, testvér születik témáról (Kicsi Mimi nagytesó lesz), majd 2018-ban a testvér-féltékenységről a Kicsi Mimi, pici Bori, végül Kicsi Mimi iskolás lett. 2020-ban – a könyvkiadványt kibővítve – ezt is megjelentettük. Természetesen Horváth Ildi nagyszerű rajzai illusztrálják diafilmjeinket is.

Életútja

1996-ban a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium humán tagozatán érettségizett, ugyanebben az évben felvételt nyert az ELTE magyar szakára. A 2000/01-es tanévben volt gimnáziumában kezdett el dolgozni az egyetem mellett. Az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén több féléven át demonstrátor volt, a Berzsenyiben két tanéven át volt magyartanár. A gyerekirodalommal sosem szakadt meg a kapcsolata (három öccse van), és rövid tanári pályafutása során is igyekezett újragondolni a kötelező olvasmányok listáját, ám a gyerekirodalom világában akkor merült el igazán, amikor a Pozsonyi Pagony könyvesbolt munkatársa lett.  Friss olvasmányairól a Csodaceruza c. folyóiratban közölt recenziókat. 2004 őszén ismét tanárként helyezkedett el, egy tanévet a Lauderben töltött. A 2006 októberében induló Csillagszállókaritatív utcalapnak alapító szerkesztője, négy éven át munkatársa volt; a prae.hu általános művészeti portál gyerekrovatának létrehozója, s két éven át vezetője volt. Ugyanitt 2010-ben Benedek Annával együtt az irodalom rovatot is vezette. A Nyitott Műhelyben öccsével, Tamás Ivánnal gyerekirodalmi-kézműves foglalkozásokat tartott, Benedek Annával pedig az Ellenlábas című beszélgetéssorozatot vezette. Jelenleg a Meseutca.hu munkatársa, két kislány édesanyja.

Díjai

NKA alkotói ösztöndíj, 2011. Aranyvackor, PRAE.HU különdíja, 2013. Aranyvackor, Naphegy Kiadó különdíja, 2013. Móricz alkotói ösztöndíj, 2013. Év Gyermekkönyve díj (Macskakirálylány), 2014.

Forrás: https://szepiroktarsasaga.hu/tagok/tamas_zsuzsa.516.html?pageid=973