Zelk Zoltán

(Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.)  költő, prózaíró

Szalma Edit rajzaival kapható),  és az 1978-ban kiadott Anyu, végy egy hegyet nékem című, Sóti Klára rajzaival illusztrált, három verset tartalmazó diafilm.

Zelk Zoltánt pályatársai elsősorban költőként (szépíróként) tartották számon, míg az utókor inkább gyermekirodalmi szerzőként emlékezik rá, emellett igen nagy terjedelmű publicisztikai életmű is a nevéhez kötődik.

Zelk Zoltánt pályatársai elsősorban költőként (szépíróként) tartották számon, míg az utókor inkább gyermekirodalmi szerzőként emlékezik rá, emellett igen nagy terjedelmű publicisztikai életmű is a nevéhez kötődik.

Életútja

1906. december 18-án született Érmihályfalván. Nem sokkal születését követően a család először Szilágysomlyóra, majd Miskolcra költözött. Zelk korán felhagyott tanulmányaival, dolgozni kezdett, majd 1921-ben, tizenöt évesen Szatmárnémetibe költözött. Itt boltosinasi munkát vállalt, beköltözött a helyi munkásszállóba, és belépett az ifjúmunkás mozgalomba. Ekkor kezdett szépirodalmat olvasni, verseket írni. Nagy hatással volt rá Kassák költészete, de ez inkább a kötetlen versforma használatában, nem pedig szürrealista-expresszionista képalkotásban öltött testet. Később megismerkedett egy szatmárnémeti nyomdásszal, akinek egy ismerőse ekkortájt Bécsben élt, és kapcsolatban állt Kassák Lajossal. A nyomdász elküldte Zelk (Kassák által inspirált) verseit Bécsbe, Kassák pedig a 365 című folyóiratában közölte is az egyik írást. Zelk rögtön ezután, 1925-ben Budapestre költözött.

Budapestre érve belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, kávéházakba járt, irodalmárokkal ismerkedett. Alkalmi munkákból tartotta fent magát, eleinte „ágyrajáró” volt, nem sokkal érkezése után hajléktalanná vált. Mozgalmi kötődései miatt 1927-ben letartóztatták, és kitoloncolták Magyarországról. Egy évvel később visszaszökött Budapestre, és egy ideig álnéven élt. A Nyugat először 1928-ban közölt tőle verset. Első kötete 1930-ban, szerzői kiadásban jelent meg Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Itt még a kötetlen versforma uralkodott, ezt követően azonban kötött formára, rímes versekre váltott, és pályája során (kevés kivételt leszámítva) többé már nem írt szabadverset.  

Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték. Tárcákat, tudósításokat, kritikákat kezdett publikálni, újságírói karrierje is elindult.

1942-ben munkaszolgálatra küldték Ukrajnába. 1944-ben visszatért Budapestre, majd két héttel később újra behívták. A recski ércbányában dolgozott 1944 nyarán, aztán Almásfüzitőre vezényelték, ahonnét visszaszökött Budapestre. A háború végéig bujkálni kényszerült.

A háborút követően Zelk (nem kis részben a Szovjetuniót és a kommunista átalakulást éltető szövegeinek, politikai elkötelezettségének köszönhetően) hamar elismert és ünnepelt szerzővé vált. 1947-ben Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal, 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Az 1945-ben alapított Szabadság című napilap belső munkatársa, állandó színikritikusa lett. 1952-ben gyermeklapot indított Kisdobos címmel, amelynek 1956-ig volt a felelős szerkesztője.

Az ötvenes évek közepére eltávolodott a közélettől, a pártideológiától. 1956-ban már a felkelők oldalán állt. Október 24-én egy forradalmat éltető kiáltványverse röplapként terjedt Budapesten. A forradalom leverését követően három év börtönbüntetésre ítélték, de 1958 végén amnesztiával szabadulhatott.

Zelk börtönévei és kiadói mellőzöttsége után 1963-ban jelentkezett először verseskötettel. A Tűzből mentett hegedű a Vörösmartytól, Aranytól megörökölt elhallgatás-problematikát (a versírás egyfajta „negatív” öncélúságát) járja körül, azzal a viszonylagos újítással, hogy az elhallgatás ezekben a versekben nem a hiábavalósággal, az emberi lét értelmetlenségével, hanem egy nagyon is értelmes, ugyanakkor több szempontból kimondhatatlan bűntudattal kerül összefüggésbe. A kötetzáró Sirály című gyászvers Zelk legismertebb, a pályatársai által legtöbbre tartott alkotása.

Az 1960-as években az Élet és Irodalom és a Tükör állandó publicistája lett.  1971-ben Robert Graves-díjjal, 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

1981. április 23-án hunyt el, hosszú betegeskedés után, Budapesten.

Forrás: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/zelk-zoltan#eletrajz