Csermák Tibor

(Kaposvár, 1927. július 15. – Budapest, 1965. november 14.)

A magyar animáció egyik úttörője. Diafilmes munkái közül a legelső, az Iciri-Piciri 1959-ben jelent meg. Ezt követően még öt diafilmet készített, melyek közül nagy sikernek örvend a ma is forgalomban lévő Török és a tehenek, valamint A nagyhatalmú sündisznócska című mesék, de a Kicsi Jankó szerencséje is újrakiadásra kerül 2023-ban.

Életútja


1951-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, grafikusként. Már ekkor kapcsolatba került a filmgyártással és a Híradó és Dokumentumfilm Stúdióban kezdett dolgozni. Eleinte animációs tervezőként vett részt A kiskakas gyémánt félkrajcárja és az Erdei sportverseny című filmekben. Első önálló kisfilmjét 1957-ben készítette Móricz Zsigmond meséje nyomán (A török és a tehenek), mely komoly elismerést hozott neki. A magyar animáció egyik úttörője lett, elsősorban Móricz-adaptációival jeleskedett. A hatvanas évek elejétől készült filmjei (Piros pöttyös labda, Holdhorgász) jellegzetes, lélektani, lírai animált akvarellek voltak. Az előbbi volt az első jelentős külföldi magyar rajzfilmsiker, 1961-ben Velencében a gyermekfilm-fesztivál első díját nyerte. Legnépszerűbb munkája a Futyuri, mint mesterdetektív.

Díjai, elismerései


1961 Velencei Gyermekfilm-fesztivál első díja a „Piros pöttyös labda” című lírai mesefilmjéért


1963 Balázs Béla-díj