Agócs Írisz

(Baja, 1977 – ) képzőművész, könyvillusztrátor

 2011-ben készült első diafilmje, a Doktor Maszat. Berg Judit meséje a könyv átdolgozásával, hátterek átszínezésével került diafilmes kiadásra. A rákövetkező évben jelent meg a Maszat a tanyán, a harmadik epizód (Maszat űrhajózik) kiadását pedig 2021-ben vette tervbe a kiadó. Varró Dániel szellemes, verses meséjének dia átdolgozása 2018-ban jelent meg Csütörtök, a kisördög és az ördöngös molnár címen.

Életútja:

Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányai mellett részt vett egy hatéves művészeti alapképzésen. Egyetemi tanulmányait a pécsi egyetem néprajz–kulturális antropológia szakán végezte. A családtagok ugyan némi csalódottsággal vették tudomásul, hogy a művészi felmenők sora ellenére nem ezt a pályát választotta, – egyben nagyon boldogok is voltak, hiszen a nagypapája, dr. Solymos Ede néprajzkutató nyomdokaiba lépett, aki a helyi néprajzi múzeum igazgatója volt. A nagyszülők a múzeum épületében laktak, lakásukban faltól falig értek a könyvekkel megrakott polcok. „A könyvespolc előtt állt a nagymamám festőállványa, a polcon pedig a néprajzi lexikonok, melyekre ráfröcskölt a festék, miközben a nagymamám dolgozott. Akkor azt gondoltam, hogy ez vagyok én, akiben találkozik a nagypapám néprajzossága és a nagymamám festő vonala.”

2003-ban azonban, ahogy Budapestre költözött, mégis illusztrátorként helyezkedett el egy tananyag-fejlesztő cégnél, majd 2006-tól távmunkában dolgozott, ekkor kezdte alkalmazni a szabadkézi technikákat. Ezzel párhuzamosan festést és rajzolást tanult Szigeti Tamás és Dulishkovich Bazil festőművész-tanárok irányítása alatt.

2007-ben jelent meg az első általa illusztrált mesekönyv. Olyan szerzők műveihez készített rajzokat, mint Varró Dániel, Berg Judit, vagy az ausztrál Innes Shona, és ő illusztrálta Tandori Dezső gyermekeknek szóló, medvés verseskötetét is. Mielőtt azonban könyv lett volna belőle, a medvés képek egy kiállítás keretében bejárták az országot.

Külföldi kiadók is megkeresik, hogy illusztrálja könyveiket. Több saját mesekönyve is van, ma már összesen ötven kötet fűződik a nevéhez.

A „kevesebb több” elve akár Agócs Írisz művészi vezérfonala is lehetne. Híresen gyorsan rajzol, szerinte a zsigeri késztetés mindig erősebb, mint a tanult fék. „Amikor fejben nem vagyok ott, akkor valami olyasmit csinálok, ami csak úgy jön valahonnan és a kezemen keresztül kimegy.”

Férjével és kisfiával, Barnabással Abaligeten él.

Forrás: Wikipedia, Könyvesmagazin