A diafilmek befogadásának néhány pszichológiai kérdése
(részlet Illés Gabriella pszichológus írásából))
A gyermek érzelmi, értelmi fejlődésének segítője, én tudatának egyik kialakítója az európai kultúrkörben az irodalom és ehhez szorosan kapcsolódva a könyvkultúra. A két éves gyermek már adekvátan tud bánni a könyvvel, nézegeti, lapozgatja, ismereteinek egy részét ezekből szerzi. Megjelenik nála a „ráismerés öröme” s egy-egy felismert tárgynál, állatnál, növénynél stb. néha nem is tudja megmondani, képen vagy a valóságban látta-e azokat.
A 2-9 év közötti időszak a „mesei beállítódás” korszaka. A mese és így természetesen a diamese mint esztétikai alkotás fejti ki hatását. Ebben az életkorban kialakuló szimbolikus struktúrák, asszociációs pályák szerveződésekor a képi reprezentáció irányító folyamatként van jelen.
Fejlődéstanilag teljesen indokolt egy olyan média használata, ahol a képi
információ és a mese szimbolikus fogalmi nyelve együttesen jelenik meg, mintegy
kölcsönösen támogatva a különféle művészeti ágak hatását.
A diafilmek befogadásánál érzékelhetjük Balázs Béla filmesztétikai kategóriáját az „identifikációt” ; a főhőssel való kollektív nézői azonosulás érzését. Ezt segítik a legkisebbeknél azok a mesék, diaváltozatok, ahol a főszereplő csaknem minden képen jelen van, pl. A kismalac meg a farkasok, Öreg néne őzikéje.
Egy-egy kedvenc diafilmet 40-50 alkalommal képesek a gyerekek megnézni, midig találva benne valami felfedezni valót, amire a képzőművészeti és irodalmi formanyelv lehetőséget is ad számukra. A képzőművészeti alkotások befogadásának hatásmechanizmusa a kompozíciós elemek apránkénti birtokbavétele a vizuális műforma befogadásának egyik sajátossága. Nemcsak kedvelt mesék közül válogathatnak a legifjabb nézők, de egy-egy filmen belül is vannak kedvenc képek, amelyeket hosszasan kedvük szerint szemlélhetnek.
A diamese megismerteti a gyermekeket a képzőművészet különféle technikáival rajz, festmény, báb, kollázs stb., segíti ezek felismerését és hatásuk észrevétlen beépül saját alkotásaikba.
A diafilmnek, mint minden audiovizuális ismerethordozónak fontossága megmutatkozik a tudás könnyebb megszerzésében és az ismeret tartós megmaradásában. A vizuális technika alkalmazásával az ismeretek 72%-a marad meg
az emlékezetben 3 órával később, 20%-a 3 nap elteltével is érezhető. A hallás útján 70% vésődik be, és hívható elő 3 óra elteltével. Három nap múlva az eredmény már csak 10%-os. A kettő kombinatív alkalmazásánál – a diavetítés ilyen folyamat – jobb eredményt kapunk: az ismeret megszerzésének idejétől számított 3 óra múlva 85%-os a visszaemlékezés, 3 nap múlva hatásfoka 65% körül mozog. Így a tanulásban, a bevésésben különösen óvodás korban a diafilmeknek jelentős szerepe lehet.
Az iskolás gyerekek szívesen olvassák fel a diameséket kisebb testvéreiknek, barátaiknak, és a jótékony félhomályban történő nehéz művelet időnként jobb eredményt produkál, mint a könyvből történő fölolvasás, tehát gyakorlásként kisiskolás korban a diavetítés melegen ajánlható.
A diafilmeknél egy olyan médiával állunk szemben ahol a befogadás sebességét a használó saját, vagy közönsége tempójához igazíthatja, mindvégig aktivizálva nézőit, bensőséges kapcsolatot hozva létre a vetítést végző személy és a nézők között.