Zelk Zoltán

Zelk Zoltánt pályatársai elsősorban költőként (szépíróként) tartották számon, míg az utókor inkább gyermekirodalmi szerzőként emlékezik rá, emellett igen nagy terjedelmű publicisztikai életmű is a nevéhez kötődik.

Életútja

1906. december 18-án született Érmihályfalván. Nem sokkal születését követően a család először Szilágysomlyóra, majd Miskolcra költözött. Zelk korán felhagyott tanulmányaival, dolgozni kezdett, majd 1921-ben, tizenöt évesen Szatmárnémetibe költözött. Itt boltosinasi munkát vállalt, beköltözött a helyi munkásszállóba, és belépett az ifjúmunkás mozgalomba. Ekkor kezdett szépirodalmat olvasni, verseket írni. Nagy hatással volt rá Kassák költészete, de ez inkább a kötetlen versforma használatában, nem pedig szürrealista-expresszionista képalkotásban öltött testet. Később megismerkedett egy szatmárnémeti nyomdásszal, akinek egy ismerőse ekkortájt Bécsben élt, és kapcsolatban állt Kassák Lajossal. A nyomdász elküldte Zelk (Kassák által inspirált) verseit Bécsbe, Kassák pedig a 365 című folyóiratában közölte is az egyik írást. Zelk rögtön ezután, 1925-ben Budapestre költözött.

Budapestre érve belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, kávéházakba járt, irodalmárokkal ismerkedett. Alkalmi munkákból tartotta fent magát, eleinte „ágyrajáró” volt, nem sokkal érkezése után hajléktalanná vált. Mozgalmi kötődései miatt 1927-ben letartóztatták, és kitoloncolták Magyarországról. Egy évvel később visszaszökött Budapestre, és egy ideig álnéven élt. A Nyugat először 1928-ban közölt tőle verset. Első kötete 1930-ban, szerzői kiadásban jelent meg Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Itt még a kötetlen versforma uralkodott, ezt követően azonban kötött formára, rímes versekre váltott, és pályája során (kevés kivételt leszámítva) többé már nem írt szabadverset.  

Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték. Tárcákat, tudósításokat, kritikákat kezdett publikálni, újságírói karrierje is elindult.

1942-ben munkaszolgálatra küldték Ukrajnába. 1944-ben visszatért Budapestre, majd két héttel később újra behívták. A recski ércbányában dolgozott 1944 nyarán, aztán Almásfüzitőre vezényelték, ahonnét visszaszökött Budapestre. A háború végéig bujkálni kényszerült.

A háborút követően Zelk (nem kis részben a Szovjetuniót és a kommunista átalakulást éltető szövegeinek, politikai elkötelezettségének köszönhetően) hamar elismert és ünnepelt szerzővé vált. 1947-ben Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal, 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Az 1945-ben alapított Szabadság című napilap belső munkatársa, állandó színikritikusa lett. 1952-ben gyermeklapot indított Kisdobos címmel, amelynek 1956-ig volt a felelős szerkesztője.

Az ötvenes évek közepére eltávolodott a közélettől, a pártideológiától. 1956-ban már a felkelők oldalán állt. Október 24-én egy forradalmat éltető kiáltványverse röplapként terjedt Budapesten. A forradalom leverését követően három év börtönbüntetésre ítélték, de 1958 végén amnesztiával szabadulhatott.

Zelk börtönévei és kiadói mellőzöttsége után 1963-ban jelentkezett először verseskötettel. A Tűzből mentett hegedű a Vörösmartytól, Aranytól megörökölt elhallgatás-problematikát (a versírás egyfajta „negatív” öncélúságát) járja körül, azzal a viszonylagos újítással, hogy az elhallgatás ezekben a versekben nem a hiábavalósággal, az emberi lét értelmetlenségével, hanem egy nagyon is értelmes, ugyanakkor több szempontból kimondhatatlan bűntudattal kerül összefüggésbe. A kötetzáró Sirály című gyászvers Zelk legismertebb, a pályatársai által legtöbbre tartott alkotása.

Az 1960-as években az Élet és Irodalom és a Tükör állandó publicistája lett.  1971-ben Robert Graves-díjjal, 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

1981. április 23-án hunyt el, hosszú betegeskedés után, Budapesten.

Forrás: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/zelk-zoltan#eletrajz