Már csak kettőt kell aludni!

Már csak kettőt kell aludni!

Rumini és a Fabatkák

Mindenki (de tényleg, a közönségünk és mi magunk is) reménykedve és nagy izgalommal vártuk, vajon lesz-e a három éve megjelent diafilmünknek (Rumini a
Szélkirálynőn) folytatása. Az epizódot Berg Judittal egyeztetve már rég kiválasztottuk, diafilmre szerkesztettük, ám a rajzolónak, Kálmán Annának bokros teendői miatt sajnos nem adódott lehetősége egy ilyen komoly időráfordítást igénylő diafilm elkészítésére. És a Rumini számunkra csak az ő rajzaival elképzelhető. Mi azonban nem adtuk fel, és
egy új konstrukciót javasoltunk: Anna „brand-book”-ja, azaz figuratervei és iránymutatásai alapján keressünk valakit, aki megrajzolja. Így találtunk rá Hajdú Zsófira, aki szívesen vállalta egy következő epizód illusztrációinak elkészítését. Zsófi természetesen nem volt ismeretlen számunkra, már három mesét is rajzolt nekünk (Az Aranyhal legendája, Kukás Sanyi és a kalóz, A Gyűrű és a Sors könyve), így tisztában voltunk tehetségével.

Ennél a kevésbé „önálló” munkánál nem is gondoltam rá, ám amikor beszélgetésünk során szóba került, azt mondta, ő annyira szeret rajzolni, hogy megpróbálná. És milyen jól tette!
A két nagyszerű grafikus együttműködéséből végül tökélese munka született – mindenki legnagyobb megelégedésére és örömére.

Hálás köszönet Zsófinak e diafilmért, ami nem jöhetett volna létra az ő precízsége, odafigyelése, alázata nélkül.